Tehát 3 hetente kapok egy napot, amikor csinálhatok valami értelmeset.

Most, hogy befejeződött az egyetem, igen sok a szabadidőm. Furán hangzik ez, hiszen minden hétköznap nyolc órát dolgozom. Ráadásul, hogy kijöjjön a nyolc munkaóra, legalább nyolc óra húsz percet kell eltöltenem az irodában, mert húsz perc, ugye, az ebédidő. Vagy mit tudom én, hogy miért von le a rendszer a bent töltött időből húsz percet konzekvensen, az iménti egy racionális válasznak tűnik. Emellett legalább egy órát töltök azzal, hogy eljussak az irodába, illetve onnan haza. Ha épp jön a busz. Reggel tudok is tervezni vele, mert általában a fél kilences busszal megyek be. Ehhez persze fel kell kelni legkésőbb fél nyolckor, mert mire ténylegesen felébredek és indulásra kész állapotba hozom magam, majd kibattyogok a buszmegállóba, simán eltelik egy óra. Így kilenc után néhány perccel be is érek. Hogy biztos legyen a nyolc óra, fél hat előtt nem szoktam lelépni. Az elmúlt két hétben nem mintha nem lett volna mindegy, hiszen effektív munkát nem végeztem eddig sokat. Lassan viszont úgy néz ki, elkezdődik a dzsídípí lapátolása.

Mindenesetre fél hattól – mondhatni – szabad vagyok. Persze, ha másnap fel akarok tudni kelni fél nyolckor, akkor éjfél körül le kell feküdnöm. Ez nem olyan nehezen megvalósítható korlát, hiszen az utolsó 212-es busz jóval éjfél előtt elmegy, amin nem árt rajta ülni, ha nem akarok taxizni, vagy egy órát tömegközlekedni az éjszakai buszokkal. Utóbbi pont annyira kényelmetlen, mint amennyire nem hatékony, míg előbbi meglehetősen költséges. Persze hetente/kéthetente egyszer talán bele is fér. Szóval este fél hattól szabad vagyok fél tizenkettőig. A maradék időben alszok, utazok, dolgozok, és ebédtámogatásomat élem fel, megfejelve kis saját hozzájárulással, illetve az ingyen salátával.

Persze vannak a hétvégék is, azokról sem feletkezhetek meg, hiszen akkor is én rendelkezem az időmmel. Kis matematika árán látható, hogy – minthogy a munkanapok egynegyedét és a hétvégéket úgy töltöm, ahogy akarom, az év tizenhárom-huszonnyolcad része az enyém. Az majdnem a fele. Persze ez is csak egy modell, hiszen hétvégén is alszom (bár erre senki nem kötelez), és a MÁV is szívja el az életem (ezen lassan változtatni fogok). Fogadjuk el, hogy az időm fele az enyém. A másik felét pedig eladtam satnya, folyamatosan romló magyar valutáért.

Most 25 éves vagyok; van tehát 20 szabad évem nyugdíjig. Ki vágyna ennél többre?

Másnap, december 24-én, beszéltem telefonon a családdal, és nagy erőfeszítésbe telt egész nap, hogy megpróbáljak ne gondolni arra, hogy karácsony van, és én nem vagyok otthon. Ez volt az első ilyen alkalom az életemben. A karácsonyi vacsinkat Hurricane, Utah városában költöttük el, miután végeztünk a Kings Canyon és Sequioa nemzeti parkokkal. Ezekben a parkokban találhatók a világ legidősebb, illetve legnagyobb élőlényei, a sequioa fák. Innen tíz órányi vezetés árán jutottunk csak el Hurricane-be, Las Vegason át, egy időzónával arrébb. Itt ért minket a helyi idő szerinti (GMT -7) Szenteste. Szóval rajzoltunk karácsonyfát, amit felragasztottunk a falra, megittunk egy feles vodkát és egy sört, illetve ettünk egy-egy chicken fajitas konzervet, mikróban melegítve. Másnap, tehát Karácsony első napján, a Zion Nemzeti Parkban kezdtünk korán reggel, ahol sétálgattunk kicsit, megnéztük, amit tudtunk, majd indultunk Bryce Canyonba. Itt a legtöbb mászóútvonal le volt zárva, úgyhogy a 3-4 óra pont elég volt, hogy kocsival végigmenjünk a kilátóhelyeken, illetve mászkáljunk amennyit tudjunk. Nos, nyáron azért visszajönnék ezekre a helyekre.

Áronka a General Sherman Tree lábánál (a világ legnagyobb fája)

Karácsony Utah-ban

Este már Arizonában voltunk, Page városában, amit azért alapítottak 1957-ben, mert építettek oda egy gátat, és kellett, hogy lakjanak valahol az építőmunkások. Meg most már egy rakás Navajo indián is lakik ott. Ők szervezik a túrákat a rezervátumba. Be is fizettünk egy ilyenre. Elvittek minket az Antelope Canyonba. Gyönyörű hely, de a túravezetés abból áll, hogy végigvisznek (zavarnak) minket, és megmutatják, hol és mit kell fényképezni. Kb. másfél órás túra volt, ehhez képest mondjuk nem volt olcsó. Még a túra előtt, délelőtt, megnéztük a Colorado folyó egyik híres kanyarulatát, a Horseshoe Bendet.

Néhány Schönerz-cel a Colorado folyó felett, egy kiálló sziklán fekve

Anyaszomorítás

Haverokkal a Yacht klubban

Antelope Canyon

Miután végeztünk, Kayenta felé vettük az irányt, ahova már sötétben érkeztünk csak meg. Rövid fészbúk és e-mail olvasás, illetve vacsi után le is dőltünk, mert a megelőző éjszakák igen rövidek voltak. 27-én reggel az egy-két órányi vezetésre lévő Monument Valley felé vettük az irányt, ami szintén Navajo terület. Itt adtam szegény kocsinak rendesen, illetve hát a lazaszerkezetű útburkolat (ha lehet a homokot, a havat és a jeget útburkolatnak hívni egyáltalán). Jó mocskos is lett szegény, de majd lemossuk. Mit mondjak? Itt is láttunk jónéhány sziklát, beszéljenek a képek, helyettem!

Áronka a Monument Valley-ben

Innen a Valley of the Gods (Az istenek völgye) nevű látványosság irányába indultunk el, csak aztán a 20 -25 centis hóval befedett út megrémisztett minket. Megfordulni azonban nem tudtunk, mert féltünk az elakadástól, így a nyomban maradva, elkezdtem visszafelé tolatni. Néhány száz méter után azonban jött egy Jeep, és a kedves sofőrje, letaposta a kocsijával az utat, és a környékét, így meg tudtunk fordulni. Persze párszor elástuk magunkat, ilyenkor a jó öreg hóból kitolás technikáját alkalmaztuk. Mikor végre áhított irányunkhoz képest előrefelé álltunk az úton, követtük a Jeepet kifelé főút felé, ami szépen lassan ment, hogy ha elakadnánk, ki tudjon minket húzni. Hál’Istennek erre már nem volt szükség. Ellenben elment a kedvünk a további cross-country kalandoktól, szóval elindultunk ide, a Grand Canyonhoz. Nem messze a park bejáratától, Tusayan városában van a motel. A városban amúgy van egy rakás étterem, egy-két benzinkút, és sok motel, más nem nagyon.

Párszáz méterrel alattam (Anyaszomorítás a Grand Canyonnál)

Ma egész nap a Grand Canyonban túráztunk. Először az volt a terv, hogy nem lesz mászás, csak séta a kanyon déli pereme mentén, aztán egy idősebb pali meggyőzött minket, hogy nem annyira jeges a túraútvonal, aminek épp az elején álltunk, csak az eleje necces kicsit, úgyhogy úgy döntöttünk, egy kis sétát megejtünk rajta. A terv az volt, hogy az első pihenőházig megyünk csak, de aztán megláttuk a másodikat még egy pár száz méterrel lejjebb (de másfél mérföldnyi túrázással arrébb), és tetszett, hogy az már a hóhatár alatt van, úgyhogy lementünk odáig. Így három mérföldre voltunk a kiindulóponttól, és kb. 800 méterrel alacsonyabban. Lefelé egyszerű is volt, de azért felfelé már kicsit húzósabb volt. Mindenesetre elment négy óra ezzel a túrával, már épp sötétedett, mire visszaértünk, így a szép fotók készítésére már csak holnap kerül sor.

Amint végzünk itt, indulunk Flagstaff mellé krátert nézni, onnan pedig a 66-os úton, majd letérve a Hoover-gát felé, megyünk Vegasba. Legközelebb onnan jelentkezem.

 

Golden Gate Bridge + utazók

San Franciscoba érkezésünk után egyből az autókölcsönzőhöz mentünk, hogy felvegyük a kocsit. Nos, mivel attól féltünk, hogy kérik az IDP-t (nemzetküzi jogsit), ezért Marci nevére foglaltuk az autót, és el is utaltuk neki a pénzt. Azzal nem számoltunk, hogy egyetlen bankkártyáját nem fogadják el. Beszoptuk, nem lett kocsi. Bevonatoztunk a városba, és elfoglaltuk a szállást, majd tettünk egy 4-5 órás délutáni-esti sétát. Miután visszaértünk, elintéztük, hogy átkerüljön hozzám a pénz, hogy le tudjam foglalni a kocsit, és másnap már tudjuk is használni. Sajnos San Francisco-hoz kell a kocsi, mert nagy távolságokat másképp nem lehet gyorsan megtenni, időnk pedig kevés volt.

Alcatraz a kompról

Kedd reggel az Alcatraznál kezdtünk, ahol az egész délelőttöt el is töltöttük nagyjából, de lehetett volna többet is. Majd ettünk egy clam chowdert cipóban a Fisherman’s Wharfon. Isteni finom volt. Miután jóllaktunk, felszálltunk egy cable carra, ami elvitt minket végig a Hyde streeten, majd a Powell streeten a kölcsönzőig. Délután fél kettő se volt, mikor már az (Alamo szerint full-size, szerintem inkább mid-size méretű) Chrysler PT Cruiserben ültünk, és haladtunk az óceánpart felé. A partra érve ellenállhatatlan késztetést éreztünk egy december végi fürdőzésre. Végül lábmártóztatás mellett döntöttünk, de engem szépen elkapott egy hullám, és átáztam kicsit.

Áronka elázik az óceánban

Ezután rövid séta következett a Golden Gate Parkban, majd átmentünk a Lincoln Parkba, illetve áthajtottunk a Presidion. Ezekben a parkokban amúgy simán el lehetne tölteni egy-egy délutánt. Még sötétedés előtt sikerült megnézni a Palace of Fine Arts épületeit, amit sok filmben (pl. Szikla, Rád vagyok kattanva, stb.) fel lehet lelni. Gyönyörű, római palota romjainak érzését kelti, mellette kis tó, körülötte park. Még épphogy világos volt, amikor áthajtottunk a Lombard streeten, ami a világ legkacskaringósabb utcája. Számomra hatalmas élmény volt végigvezetni rajta (csakúgy, egyébként, mint a 60-70%-os lejtésű utcákon). Már lement a nap, mire felértünk a Telegraph Hillre, aminek a tetején áll a Coit Tower, és egész jó a kilátás a városra. Persze a legteljesebb kilátást a Twin Peaks teteján állva kapja az ember. Ide már jó későn jutottunk el, de legalább megcsodálhattuk a város fényeit. Egész nap csodálatos idő volt, gyakorlatilag póló, illetve néha plusz egy réteg bőven elég volt egész idő alatt.

Kicsikocsi

Miután már eléggé lefáradtunk a hajnal óta tartó menetelésben, bevásároltunk 2-3 napra előre kajából a Safeway nevű szupermarketben, főztünk magunknak egy jalapenos, paradicsomos, sajtszószos spagettit, aztán léptünk is tervezni a másnapot, képeket rendszerezni, aludni.

Ma reggel 6-kor keltünk, hogy 7 után nem sokkal el is tudjunk indulni. Egy órát töltöttünk még a Golden Gate híd városon kívüli oldalán. Nézelődtünk, fényképeztünk, megreggeliztünk egy sörpadnál, majd elindultunk Yosemite felé. Ide több mint négy óra volt az út, de még így is maradt 3-4 óránk körülnézni. Mivel ilyen kevés időnk volt, és úgyis mászunk még eleget, ezért nem csináltunk nagy hegymászásokat itt, csak egy-két vízesést meg az erdő egy részét néztük meg. Illetve a 20-25 mérföldes parkon belüli kocsikázást meg-megszakítottuk, ha valami szépet láttunk. Szóval elég gyakran, mert ez a park csodálatos. Ha nyáron jön az ember, akkor egy hetet is simán el lehet tölteni unatkozás nélkül. Télen sajnos a Glacier Pointra (egy szép magas, jeges csúcs) vezető út le van zárva, így azt nem tudtuk megnézni, de így is sok szép dolgot láttunk. Ahogy San Franciscoba is, ide is vissza tudnék jönni még párszor, de egyszer muszáj lesz még, családdal. Ami vicces volt, hogy néhány óra alatt mentünk át a nyárból télbe.

Yosemite Falls

Most meg haladunk Fresno felé, még 50 mérföld, és este fél 7 van. Otthon már december 24-e van, lassan hajnalodik, és anyukám főzi a karácsonyi vacsorát. Sajnos, amikor az elfogyasztásra kerül, én éppen valahol California és Nevada határán fogok vezetni, és még vagy 6-7 óra utazás áll majd előttem Utah felé, ahová megérkezve bedobunk egy feles vodkát, és nem gondolunk a karácsonyra, de ez utóbbi úgyse fog menni.

Tanácsok utazóknak, avagy mit tanultunk eddig:

• Reptéren éjszakázni olcsóbb, mint egy hostelben. Nyilván kevésbé kényelmes, de néha buli. Eléggé el lehet fáradni reggelre, és kényelmesen lehet aludni a gépen.
• Legyen dombornyomott bankkártya és nemzetközi jogsi, akkor baj nem lehet a kocsi bérlésnél.
• Ha San Franciscoban jársz, és hostelben akarsz lakni, akkor menj az USAhostels hosteljébe a Post streeten. Az egyik legjobb eddig, amiben laktam. Reggel all-you-can-cook palacsinta, illetve egész nap tea és kávé. Esténként buli.
• San Franciscoban kocsival érdemes közlekedni, a legtöbb helyen lehet ingyen parkolni.
• San Franciscoban 3-4 napot is simán el lehet tölteni, akár tartalmasan is.
• Érdemes bevásárolni szupermarketben, és hideg kaját enni, vagy főzni. Olcsóbb. (Másfél dollár egy hatalmas adag spagettiért szerintem nem sok.)
• Tudd, hogy mit hova teszel, így nem akkor kell rájönnöd, hogy a kesztyűtartóban van a két telefonod és a fényképeződ, amikor nem találod a Golden Gate melletti parkban, ahová 10 perc után fordultál vissza, mert azt hitted, hogy ott hagytad őket.
• A $80-os nemzeti park bérlet (per kocsi ennyi az ára) megéri, ha az ember legalább 4 parkba elmegy. Ha ennél többe, akkor meg egyenesen olcsóbb, mint ha megvennéd mindenhol a belépőt.
• Kocsiban is lehet blogolni, ha hajlandó vagy kicsit átengedni a kormányt másnak is. Meg hát miért is ne engednéd, ha $350-t kifizettetek azért, hogy ne egyedüli sofőr legyél.

Manhattan a Hudson folyóról

Míg otthon teljesen normális hét volt november utolsó hete, addig itt Amerikában feje tetejére állt minden. November utolsó csütörtökje ugyanis nem más, mint az Európában csak hírből ismert Hálaadás (vagyis Thanksgiving). Ez egy fordulópont az évben minden szempontból. Nem csak egy családi vacsora, amikor mindenki rohan haza, hogy együtt legyen azokkal, akiket már hónapok óta nem látott, de a karácsonyi szezon kezdete is. Egy hosszú hétvége, ami áll egy szerdai “mindenki úton van” eseménnyel kezdődik, magával a Hálaadással folytatódik, amit az ún. Black Friday követ, és a szombati családi programok után, vasárnap ismét útra kel az egész ország, hogy visszatérjen még egy hónapra a teendőihez, és persze nekiálljon készülődni a Karácsonyra. A talán kevéssé ismert esemény, ami a felsorolásban szerepel, az nem más mint a Black Friday. Ilyenkor szó szerint mindenki vásárol. Nagy karácsonyi leárazások vannak, és a hosszúhétvége miatt mindenkinek van lehetősége megvenni az ajándékokat is. Aki sorozat-junkie, az a Magyarországon nyáron elkezdett “Lie To Me” című sorozat (fsz: Tim Roth – Az Óceánjáró Zongorista Legendája és számos Tarantino film) egyik legutóbbi részét (címe meglepően: Black Friday) megnézve, ízelítőt kaphat abból, hogy milyen nagy a vásárlási láz ezen a napon.

Mi szerdán kora délután keltünk útra innen, Durhamből, hogy Bostonon át eljussunk a Nagy Almába. Az út háztól házig mintegy 8 óráig tartott, mivel az autópályán hatalmas dugóba került a buszunk, de végül este 10-re érkeztünk meg a hostelbe, ahol a következő négy éjszakát töltöttük. “Sajnos” már nem voltak olyan szobák, amiket lefoglaltunk, így 2 db kétágyas szobát kaptunk az 1 db négyágyas szoba helyett, illetve Subi egyedül birtokolt egy másik kétágyas szobát ahelyett, hogy berakták volna egy hatágyasba random emberek mellé. A hostel amúgy az Upper Westside-on volt, a 81. utca és a Colombus Ave. sarkán, nagyjából 3 percre a Central Parktól, illetve a filmből (Egy éjszaka a múzeumban) ismert Museum of Natural History-tól. Minden mástól persze távol volt, mert a legtöbb dolog sokkal lejjebb található a belvárosban. Például a Times Square mintegy 40 háztömbnyire volt, de az ilyen kaliberű távokat metróval tettük meg. Ha valaki egy-két napnál továbbmarad New Yorkban, akkor mindenképp megéri az alkalmankénti $2.25-os metrójegyek használata helyett egy hetijegyet venni, ami mindössze $27-ba kerül. (Tudom a BKV sokkal olcsóbb, de mi itt nem szeretünk valutát váltani, úgyhogy ez a “nemdrága” kategória.) Mi naponta legalább 3-4-5-6-szor metróra száltunk, úgyhogy nagyon megérte a bérlet. A szállás mindössze $18 volt éjszakánként, ez New Yorkhoz (és egyébként mindenhez) képest nagyon-nagyon olcsónak számít (vö: Bostonban egy éjszaka $28-30-ba is belekerül).

Szerda este egy rövid sétát tettünk a Times Square-hez, majd innen metróval lementünk a sok TV sorozat helyszínéül szolgáló Greenwich Village-be (vagy röviden a Village-be). Itt megsasoltuk azt a házat, amelybe Will Smith rejtőzött éjszakánként a zombik elől az I Am Legend című filmben. Ez a Washington Square Parknál van, ami valamiért le volt zárva, de a park túloldalán található az az egy-két utca, ami tele van bárokkal, így ez az utca tűnt számunkra a helyes iránynak. Itt hál’Istennek nincsenek olyan buta törvények, mint New Hampshire-ben, vagy Massachusettsben, hogy 1-kor/2-kor zárni kell a helyeknek, úgyhogy hajnali négyig sörözgettünk, iszogattunk, majd visszaindultunk a hostelbe, hogy kipihenjük magunkat. Sajnálatos módon, mivel ki voltunk éhezve a hajnalig tartó éjszakai életre, mi európaiak, ezért általában 5-6 körül feküdtünk le minden este, és csak 11-dél körül sikerült magunkat indulásra kész állapotba hozni, ezáltal alig 5-6 óránk volt arra, hogy megnézzük azt, amit még világosban érdemes. Nem is láttunk mindent, de legalább van miért visszajönni.

Csütörtökön reggel (késődélelőtt) útrakeltünk egy hosszú városnézésre. Megnéztük a parádé végét. Ez ilyen utcai felvonulás, sok hatalmas héliummal töltött figura reptetésével, és milliónyi emberrel. Káosz volt egész Manhattanben. Miután vége lett, elindultunk lefelé a sziget alsó csücske felé.

Marci, Michael, Francoise, Áron, Subi a Time Square-en

Vasalóház a Madison Square Parknál

Végigsétáltunk a Broadway-n: átmentünk a Madison Square Parkon, ahol az 5. sugárút keresztezi a Broadway-t, és ahol a híres Vasalóház is található; átvágtunk a NoHo-n, majd a SoHo-n, végül megérkeztünk a Civic Center nevű környékre, ahol az összes ilyen fontos állami és szövetségi épület található. Innen pedig átvágtunk a pénzügyi központon, és lementünk a Battery Parkba. Mire sorra kerültünk volna a Szabadság-szigetre és Ellis Islandre tartó komp jegypénztáránál, rájöttünk, hogy már nem lenne időnk semmire a szigeteken, úgyhogy ezt a túrát inkább elhalasztottuk. Helyette felszálltunk a Staten Islandre tartó ingyenes kompra, ami elvitt minket a szigetek mellett is. Sajnos Staten Islanden szinte minden zárva volt, így naplemente magasságában vissza is indultunk Manhattanbe. A kompról pediglen gyönyörű éjszakai városkép tárula elébünk. Rövid (fél-, egyórás) szenvedés után eldöntöttük, hogy merre is szeretnénk kajálni.Ennek eredményeképpen jutottunk el a 8. utca és a Broadway sarkánál található dinerbe. Itt pedig hatalmas Hálaadás napi vacsorát csaptunk, melynek része volt egy igazi finom espresso is. Ez volt az első európai kávé, amit sikerült innom, mióta eljöttem otthonról. A másik kellemes desszert az egy finom cheesecake volt, ami nagyon fog hiányozni januártól. Bátran kijelenthetem, hogy ez a kedvenc ételem itt az USA-ban. A terv az jelenleg, hogy a kéthetes túránk során csak hidegkaját és konzervet eszünk, mert az olcsó, de mindennap letolunk egy cheesecake-et, és akkor hátha megunjuk, és  akkor nem fog hiányozni.

Lobogó hajjal tartok Staten Island felé a kompon. A háttérben meg ott a csaj.

Vacsi után elmentünk megmászni lifttel az Empire State Buildinget, mert legtöbbünk napközben volt fenn korábbi látogatása alkalmával, vagy egyáltalán nem volt. Hát a $20-t kicsit sokalltam, de mivel legutóbb ingyen mentünk fel, felfogtam úgy, hogy benne van az előző látogatás is. Persze a kiegészítő $15-t nem fizettük ki, hogy még 20 emelettel feljebb jussunk, mert azt már kicsit túlzásnak éreztük.

Áronka kajája

Michael is jól fog lakni

Marci burgere

Francoise is hálát ad, hogy ehet végre

Times Square az Empire State Building 82. emeleti teraszáról

Este visszamentünk a hostelbe, majd kis készülődés után elindultunk szórakázóhelyet kajtatni, de végül megint a Village egyik bárjában kötöttünk ki. Itten pedig, lévén Sexgiving ünnepe, $5-ért befizettünk egy “Blowjob”-ra.

Egy pubban a Village-ben, Blowjobra készülve

Francoise az első vállalkozó a melóra

Megint sikerült jó későn (már-már korán) hazaérni, így jó későn keltünk fel pénteken is. Mindenesetre rátaláltunk a delire, ahol onnantól kezdve minden reggel megvásároltuk a kis reggelinket, amit a múzeum parkjában fogyasztottunk el, és Starbucks kávéval öblögettük le előző este megfáradt torkunkat. Reggeli után Black Friday lévén, bevetettük magunkat a tömegbe, és mentünk Macy*s-t látogatni. Miután kijutottunk a tömegből, sikeresen megvásároltam új cipőmet, ami még mindig nagyon tetszős. Ekkor elérkezett a naplemente (mondom, hogy későn keltünk), amit már a Central Parkban sétálva élveztünk. Jobb terv híján, elmentünk egyet kockulni az Apple Store-ba. Miután mindenki frissítette Facebook állapotát, lemetróztunk a városháza melletti elektronikai üzletbe, hogy Francoise-nak videókamerát nézzünk, de mivel nem találta meg, amit keresett, Subival vetettünk egy fényképezőgépet, hogy mégse legyen hiábavaló a hosszú utunk.

Ha már lent voltunk a Civic Centerben, akkor úgy gondoltuk, hogy Chinatown a megfelelő hely vacsoránk elfogyasztásához, itt pedig Subi véletlenül tudott egy olcsó éttermet. A narancsos kacsa mondjuk isteni volt, a többieket majdnem sikerült megtanítani pálcával enni, megízleltük a kínai sört (delicious!), de azért a helyet olcsónak nem nevezném.

Italboltba vitt az utunk, ahol megvettük a védőitalunkat az estére, majd miután hosszasan elkortyolgattuk azt a hostelben, nightclub után néztünk. Végül egy lounge-ban kötöttünk ki, ahol épp csak egy sör elfogyasztására maradt időnk, mert utána zártak. Nem azért, mert kellett, csak tényleg halott volt minden Thanksgiving utáni este.

Azért így is hajnalodott mire hazaértünk, úgyhogy szombaton se indultunk el reggel 9-kor a hostelből. Viszont a parkban elfogyasztott reggeli után lemetróztunk a Battery Parkba, hogy végre megejtsük a túránkat a Szabadságszoborhoz és Ellis Islandre, de 10 perces sorbanállás után közölték, hogy elfogyott a jegy aznapra, jöjjünk vissza másnap. Mondtuk, hogy ha már itt vagyunk, akkor adjanak jegyet másnapra, és bebiztosítandó a koránkelést kértük is a jegyet reggel 10-re. Miután a kezünkben volt a jegy, végigsétáltunk a Wall streeten, majd a South streeten a 17-es mólóhoz, onnan pedig megközelítettük és megmásztuk a Brooklyn hidat.

17-es móló (Pier 17)

Áronka+Brooklyn Bridge

Egy vizes fotó kedvéért feláldoznánk Francoise-t

Áronka a Brooklyn hídon

Michael & Francoise

Este a Times Square-en találkoztunk Francoise féltesójával, aki New Jersey-ben au pairkedik, majd együtt elmentünk egy ’60-as/’70-es évek életérzésű hamburger bárba valahol az ötödik sugárút mellett a 45. utca magasságában (Rockefeller Centertől kicsit feljebb). Itt megtömtük piciny bendőnket, majd míg mindenki más elment szerezni védőitalt az estére, addig Subival elmentünk megnézni a műjégpályát, amit az Empire State Building tetejéről figyelt ki. Persze nem koriztunk, mert hatalmas volt a tömeg.

Miután mindenki megérkezett a hostelbe, nekiálltunk elfogyasztani az italunkat, majd mikor konstatáltuk, hogy 25 perc alatt kéne odaérni a szórakozóhelyre, ahová ingyenjegyünk volt, akkor fejvesztve rohantunk, hogy odaérjünk. Persze nem értünk oda időben, kb. 10 perccel késtük le a határidőt, amíg érvényes volt a jegyünk, $30-t pedig nem szerettünk volna fejenként kifizetni. Úgyhogy Claire, Francoise féltesója, nekiállt telefonálni, és közölte, hogy VIP-ként be tud minket juttatni egy helyre az 5. sugárút és a 19. utca sarkán. Mikor odaértünk, akkor az ismerőse meglepődött, hogy hát nem csak lányokat, hanem négy fiút is be kéne juttatnia. Sajnos az uraknak ezen a helyen úgy működik, hogy legalább valamennyi pénzt le kell fogyasztaniuk a pultnál. Ez az összeg $150 lett volna, amit $50-re sikerült lealkudnia nekünk. Mi azért megköszöntük és nem mentünk be. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha nem kéne most másra a pénz, akkor bevállaltam volna, de így nem igazán volt ínyemre a dolog, hogy tudtam, lesz még két hetünk a vadnyugaton, és ebben a vegasi szilveszter is benne van. Ekkorra már ki is ment belőlem minden korábban elfogyasztott jókedv, ráadásul a fáradtság is úrrá lett rajtam, így otthagytam a bandát, és elindultam vissza egyedül a hostelbe, ők meg elmentek egy harmadik helyre, ami “egész jó volt.” Megnyugodtam, hogy jobban jártam a kis alvásommal, amiért azért meg kellett küzdenem. “Gyerekek, ezt Ti ne csináljátok meg!” – mondanám, ha egy tévéműsort vezetnék. 6-8 háztömböt gyalogoltam, mire eljutottam egy metróállomáshoz, ahonnan ment nekem megfelelő metró. (Ha még mentem volna 3-4 utcányit, akkor mégjobb lett volna, de nem mertem bevállalni, miután két balhé mellett is elmentem; nem kísértem én a sorsomat.) Itt felszálltam a D jelzésű metróra. A dolog akkor kezdett aggasztó lenni, amikor feltűnt, hogy én vagyok az egyetlen fehérember az egész szerelvényen. Világítottam a sötétben, és erre mások is felfigyeltek. Expressz metróra sikerült szállnom, ami ment Harlembe és a Bronxba. Hosszas kálvária után sikerült csak megérkeznem a hostelbe, ahol már nagyon örültem az ágyamnak.

Másnap reggel hullafáradtan rohantunk a komphoz, ahol reptéri biztonsági rendszert megszégyenítő módon vizsgáltak át mindenkit. Szerencsére nem szálltunk ki a Szabadság-szigetnél, mert ott állítólag még durvább a helyzet. Kb. másfél órát töltöttünk el Ellis Islanden, a múzeumban, ami korábban a bevándorlók első állomása volt Amerikában, majd sétáltunk egyet a Central Parkban, összeszedtük a Hostelből a cuccunkat, és mentünk a buszhoz. Kb. este 10-re értünk Bostonba, ahonnan 11-kor indult a vonatunk Durhambe. Végül háromnegyed 1-kor estünk be a koliba, amire így az utazás ötödik napjának végére már otthonomként tekintettem. Beestem a pihe-puha ágyikómba, és aludtam. Sokat. Még angolra se mentem másnap reggel 8-kor. De ezt megbocsátottam magamnak.

Összességében jó volt a túra, bár ha valaki többet szeretne látni New Yorkból, akkor javaslom, hogy nyáron menjen, amikor nem megy le 5-kor a Nap. Illetve érdemes előre megtervezni, hogy mikor hova szeretne menni az ember, mert utazással, gyaloglással nagyon-nagyon sok idő el tud menni.

További képek a Picasan!